2008. szeptember 5-én hihetetlen módon, de valóra vált a legnagyobb álmom: eljutottam Ljubljanába egy RBD koncertre.

Nagyon megörültem, mikor megtudtam, hogy az Empezar Desde Cero Tour állomásai között több európai helyszín is szerepel.

Bár nem ismerem olyan régóta a bandát, mint a legtöbb rajongó, de legalább annyira megszerettem őket én is, ha nem jobban. J Fórumon ismertem meg két útitársam és mostanra nagyon jó barátaimat, Rékát és Anahit (Erika). Később még egy útitársunk és barátunk akadt, Laura, aki bár tőlünk külön érkezett Ljubljanába, de a koncertet már a mi társaságunkban élvezte J

A Nagy Nap előtti egész napos utazás és szinte félnapos sorban állás után a csarnoknál, azt hiszem tényleg megérdemeltük a koncertet. Már izgatottak voltunk, mikor beengedtek minket a Hala Tivoliba. Szerencsére a színpadhoz elég közel állhattunk, amit azért az is megkönnyített, hogy volt kifutó a színpadhoz. Közvetlen a Golden Ring (a színpad előtti közvetlen állóhelyek) után a kordonnál álltunk. A csarnokban elég gyorsan megteltek mind az álló-, mind az ülőhelyek. A koncert előtt még láthatóan szükség volt apróbb simításokra a színpadon. Míg ezzel elkészültek, addig a színpad két oldalán lévő kivetítőkön Mexikóról és gyönyörű tájairól & népeiről láthattunk alig párperces kisfilmeket, valamint már ezalatt jó pár kép készült a rajongókról is. Számítottunk előénekesre is, aki Diego lett volna, ám ő nem lépett fel, rögtön az RBD kezdte a koncertet.
Majd mikor minden készen állt a Nagy Show-ra, elkezdődött az Álom…

A kivetítőkön megláttuk, ahogy Catire, a banda zenekarának feltűnően jóképű és felettébb tehetséges dobosa, az álló közönségen nyílt úton keresztül egy kisebb dobon dobolva közeledik a színpad felé. Azt nem tudtunk pontosan, hogy a tömeg mely részén van, mindaddig míg a közvetlen előttünk lévő kordont elhúzva a biztonságiak utat nem nyitottak neki a színpad felé. Már az elején mindannyian letaglózódtunk: Catire kb. egy méterre állt tőlünk. Azt azért tudni kell és biztosan állíthatom, hogy Rékánál nagyobb Catire rajongó nem létezik J Sosem felejtem el a reakcióját, amikor meglátta kedvencét!!
Mikor Catire felért az éppen elsötétített színpadra, az Intro hallatán a közönség már megfékezhetetlen volt és megmutatta, mennyire imádja a bandát és hogy, mennyire is tud tombolni J Aztán a várva várt pillanat… Feltűntek az ismerős árnyékok a színpadon. Valamint egy élénk rózsaszín frizura is engedett következtetni a tulajdonosára J Tudtuk: itt vannak!!! Mire ezt nagyjából kigondoltuk, Anahi már énekelte is… Fui la nińa que siempre quisiste en mi. J
Azt már valószínűleg mindenki tudja, de azért mondom én is, hogy Maite nem lépett fel a zenekarral egyik szlovén koncerten sem. Ezzel ellentétben az utolsó két Ljubljanai koncert utáni nap a román koncerten már ő is erősítette az RBD-t, hiszen erre szerződés kötelezte. Az énekesek remekül megoldották a helyzetet: főként Dulce énekelte Mai részeit a dalokban, szinte alig volt csak érezhető, hogy azt inkább Maite hangjára írták.
Furcsa volt, hogy a koreográfiákat is élőben láthattam… tetszett J
Ezeket a számokat énekelték a koncert során:
Fui La Nina, I wanna be the rain, No pares, Tras de mi, Salvame, Medley (tenerte y quererte, Un poco de tu amor, Otro dia que va, Solo quedate en silencio), Salvame, Aun hay algo, Rebelde,Este corazon, A tu lado,Money money, Ser o parecer, Besame sin miedo, Celestial, Dame, Inalcanzable, Te daria todo, Y no puedo olvidarte, Medley (Si no estas aqui, El mundo detrás, No digas nada, Sueles volver), Light up the world tonight, Me voy. Persze nem ebben a sorrendben J A Salvame közben különösen hangosan énekeltek a rajongók, még jobban zengett az egész csarnok, mint az előtte lévő számoknál. Annie alig hallotta a saját hangját is. Annyira meghatotta, hogy ennyire szertik Őt, az BRD-t és dalaikat, hogy megkönnyezte szólóját.
Gyakran jöttek közelebb hozzánk a kifutóra, nemcsak az énekesek, de a zenészek is, Charly főként, aki a koncerten különösen jó hangulatban volt, ezt abból is megállapíthattuk, ahogy időnként grimaszolt és ahogy szinte egyfolytában mosolygott. J A No pares-t teljes egészében a kifutó végén adta elő Dulce, Charly és Guido megszokott gitáros kíséretével. Ez különös élmény volt számomra, ugyanis Dul a dal elején odamutatott és mosolygott felénk J (Magtaláltam erről YouTube-on egy videót is: http://www.youtube.com/watch?v=BfETu7sAyYg az a bizonyos 23. másodperc J)
De a többiek is előszeretettel közelítettek meg minket, főként szólóik alatt. Ez a tömeg reakciójából ítélve mindenkinek rendkívül pozitív élmény volt J Közvetlenebbek, mint amilyennek képzeltem őket J Mindegyikük szólt a közönséghez, ki angolul, ki spanyolul. Bár sablonszövegnek tűnt, de szerintem tényleg tetszett nekik Ljubljana; abból indulok ki, hogy amennyit láttam belőle, az nekem is tetszett J A rajongókban a feloszlásról terjedő hírek keltette rossz érzés csillapítása Anahi biztosított minket, hogy amíg akarjuk és szükségünk lesz rá, itt lesz J
A számok közt többször is váltottak ruhát, de minden alkalommal mind nagyon csinik voltak J Ismét felbukkant Dul egyedi melltartó és bikinifelső kombinációja J

Ha a számok közben nem szedik fel a színpadról az ajándékokat és a plüssöket, akkor a nap végére azok lassan elborították volna a színpadot. A koncertet a Rebelde számmal zárták a felspécizett Rebelde sorozatbeli iskolai egyenruhában. Ennek a számnak a hallatán pláne be volt zsongva az összes jelenlévő és ezt a számot talán még hangosabban énekelte, mint az összes eddigit. Mindenki ezerrel pörgött… Ucker is, aki a kezében lévő vizes üveg tartalmát a közönség közé öntötte és amiből még mi is kaptunk egy keveset J
A koncert úgy éreztem, hamar véget ért, bár ez csak annak köszönhető, hogy leírhatatlanul jól éreztem magam!!! És ez sok mindennek volt köszönhető: hogy ott voltak a legnagyobb kedvenceim, hogy barátokkal lehettem a koncerten, hogy fantasztikusan adták elő a legklasszabb dalokat, hogy a zenészek fergetegesen játszottak és még sorolhatnám J Azokban a pillanatokban minden gondom elszállt és csak ott járt az eszem és igazán jól érezhettem magam… egyszerűen Celestial volt!!! J
Egy személyes élménnyel is gazdagodtam, amit megosztanék még veletek. Az utolsó szlovén koncert után elmentem a Hotel Lev-hez, ahol megszállt az RBD. Nagyon sokan voltunk akkor is a kordonok mögött ott a holtelnél, rájuk vártunk. A tömeg ellenében reménykedtem benne, hogy talán kapok autogrammot. Amikor megérkeztek, megint ledöbbentem, még közelebbről láttam őket mint a koncerten. Az aznapi 2 fellépés és sok fáradalom után még boldogan mosolyogva és lelkesen integetve adtak néhány autogrammot, aztán el is tűntek a hotel ajtaja mögött. Sajnos én autogramm terén nem voltam szerencsés, ám amit kaptam, az hihetetlen volt J :D Alig töltöttek pár percig a hotel előtt, de az is több volt mint amennyit vártam. A kordonhoz ahol álltam, a legközelebb Poncho haladt el, és ahogy odaért, a rajongók kiabálására kinyújtotta felénk a kezét, pont hozzám. El sem hittem abban a pillanatban… Poncho kezét foghattam. Néhány rajondó is hirtelen követte a példám J Ez a pár másodperc szinte mindent megért. Nemcsak a koncert, de most még Poncho is… Nem tudom mivel érdemeltem ki, de soha semmiért nem cserélném el azt a napot!!! Azért sem mert teljesült a legnagyobb álmom és mert a bandának köszönhetően olyan fantasztikus embereket ismerhettem meg, akiket a barátaim közt tudhatok és akik igazán megértenek ha erről van szó, valamint akik segítettek, hogy ez a beszámoló a lehető legjobb és legpontosabb legyen!! J
Az RBD zenéje megváltoztatta az életem!!

Bár hazánkban nincs olyan sok RBD rajongó, mint egyes országokban, nekünk lehetőségünk nyílt arra, hogy része legyünk egy ilyen csodálatos dolognak.
Kívánom minden magyar rajongónak, hogy éljen át hasonló Csodát és, hogy bátran vágjon bele megvalósítani az álmait, nekünk sikerült!! J

Addig is ezzel a beszámolóval szeretném megosztani veletek mindazt amit átéltem!!
RDB, Musicos de RBD y Mexico para siempre!! <333
Besos

Adrie

Pár szóban tőlünk, amit mindenképp meg kell említenünk:

Réka:
„Egyértelmű, hogy Catire :D Meg, hogy kimaradtak dolgok a koncertből, mert valami másra figyeltem… :P meg, hogy kapaszkodnom kellett, hogy el ne döntsön a tumultus :P Hát mindegyikünknek nagy élmény volt, ez tuti!!! J”

Anahi:
„Nagyon örülök, hogy ilyen közelről láthattam őket, és hogy a hangulat nagyon jó volt, amire a közönség is adott egy kis pluszt szerintem, mert mindenki sikoltozott és énekelt. Meg, hogy Ucker rám nézett és, hogy megérte a több órás várakozás, bármikor újra megtenném egy RBD koncertért J”

Laura:
„Azon kívül, hogy életem legjobb élménye volt, nem is tudom mit mondjak mert igazából minden tetszett!! Örültem, hogy milyen jó helyünk volt és olyan közelről láttam őket. Nagyon szeretem Anahi-t és Poncho-t, azért amikor együtt énekeltek (A tu lado, Celestial) az nagyon tetszett… na meg hát a Salvame J”

Adrie:
„Felejthetetlen, amire egész életemben emlékezni fogok, hiszen ez volt az igazi nagy álmom!! Hihetetlen volt, az a sok ember, akik bármit megtennének kedvenceikért. A zene és az emeberek,amit és akiket imádok… És ami szinte álomszerű, hogy Poncho kezét foghattam és hogy Dulce mutatott és mosolygott ránk a színpadról J”

----------------------------------------------

Általában az ember nem kap második lehetőséget arra, hogy átélje Élete Legszebb Élményét és Legnagyobb Álmát újra. Én és négy barátnőm valamiért ezt kiérdemeltük.
Az RBD feloszlásának híre rám szinte sokként hatott, pláne mivel nem egy szimpla reklámfogásról van szó. Először az utolsó koncertturné állomásai között nem szerepelt Európai helyszín, Spanyolországot leszámítva. Aztán később Szlovénia (Ljubljana) és Szerbia (Belgrád) is esélyt kapott, hogy elbúcsúzzon a bandától. Mire ez biztossá vált, addigra el is lett döntve, megyünk. A jegyeket nagyon nehezen szereztük meg, mert a Golden Ringes jegyek, amik közvetlen a színpad elé szólnak pillanatok alatt elfogytak és a jegyrendelős oldal is folyton lefagyott. Már akkor jel volt ez, hogy nem kapjuk meg ezt olyan könnyen, de akkor ilyenre nem gondoltunk. Csak örültünk, hogy van jegyünk, amik pár nap múlva meg is érkeztek. Szerveztünk, amit kell és mindenki készült és várta december 15-ét, ugyanis akkor indultunk.
A Csapatunk (Réka, Erika, Laura és én) összeállt újra, ahogy szeptemberben, valamint ismét csatlakozott hozzánk egy rajongó, Panka (eredeti nevén Adri, akárcsak én). Volt akit nem engedtek el elsőre az otthoniak, de ezt az akadályt is sikeresen vettük. A MÁV sztrájk már kezdte sejtetni velünk, hogy ez az út nincs éppen megáldva. Aznap, mikor indulnunk kellett volna, nehogy a helyi járatok, de a nemzetköziek sem indultak. Mivel hárman már reggel fent voltunk Budapesten, ezért próbáltuk összekoordinálni a dolgokat, ami megjegyzem, nemhogy könnyű nem volt, hanem pokoli nehéz. Mikor már az összes lehetőség reménytelennek tűnt, mégis akadt valami. Erika, aki indulás előtt nem sokkal még ZH-t írt, busszal Zalaegerszegre ment, ahogy Pestről mi hárman is. Ott találkoztunk Laurával is, akinek az édesapja vitt ki minket egészen Ljubljanáig. Örök hálánk neki!! Először úgy volt, hogy csak Hodos-ig, de hát ugye nem ment a vonat ott sem. Este tíz óra körül már az erősen ismerős környéken voltunk. Megérkeztünk a szálláshoz, ahol most csak annyiban voltak mások a dolgok, hogy most én is a lányokkal voltam egy szobában. Sajnos Panka volt úgy, mint én ősszel, hogy külön szobája volt, mert ő már akkor csatlakozott hozzánk, mikor le volt foglalva nekünk a négy ágyas szoba. Na, szóval lényeg a lényeg, a koncertet megelőző nap már ott voltunk, ahol lennünk kellett. Nem aludtunk túl sokat. Teleírtuk a magyar zászlót, amit vittünk és ami végül a színpadon kötött ki. Meg hát volt mindig volt miről beszélgetni. Minimális alvás után reggel városnézőbe indultunk, ami szép szó az RBD-s apróságok és újságok beszerzésére J
Mikor a Hala Tivoli-hoz értünk, olyan dél körül, már voltak előttünk rajongók bőven, ami kissé nyugtalanított. És akkor kezdődött a végtelennek tűnő sorban állás és várakozás. Panka sokáig ott volt velünk annak ellenére, hogy neki Parter-es jegye volt. (Így a koncerten sem lehetett velünk, hanem valamivel hátrébb a második kordon mögött, de ott elmondása szerint igazán jó helyet szerzett, aminek azért örülök, mert szerintem ő is és mi is szerettük volna, hogy Golden Ring-es legyen, de a jegyek „nem vártak” addig. A sorban állás még nem is volt először olyan nehéz dolog, de amikor kezdtünk már nagyon sokan lenni és az eső elkezdett szakadni, ahogy csak az égből lefért, valahogy már nem volt olyan kellemes. Mozdulatlanul állni a szakadó esőben, olyan szorosan, hogy a kezemet nem nagyon tudom felemelni és ahogy a ruhám, a hajam, a koncertjegyem és mindenem, egyre vizesebb, na hát akkor már tényleg imátkozni kezdtem. Pláne mivel teljesen náthásan indultam el eleve otthonról… Bár nem panaszkodom, mert kaptam azért ott jó pár kellemes pillanatot is. A meleg tea nagyon jól esett, aztán volt idő, mikor mindene nevetnem kellett és amikor a sorban megláttam egy szlovén srácot, aki csak arcban különbözött külsőre Christian-tól, valahogy átmenetileg lekötötte a figyelmem. Nagyon lassan telt az idő, mígnem már sötét lett és hét órakor kegyeskedtek beengedni az órákig ázó népet. Hát azt a tülekedést nem lehet utánozni. Hamar bejutottunk, azt kell hogy mondjam. Aztán villámgyors rohanással, csizmában rohantam a csúszós padlón befelé. Az előzetesen megbeszéltek szerint Erika és én a kifutó bal oldalára, Réka és Laura pedig a jobbra. Mikor beértünk a zenészek már a színpadon lézengtek, ami kapásból lekötötte a figyelmemet J Pláne, hogy kb. tőlünk 8 méterre a színpad elején Guido gitározgatott J Meglepően sok fotó és videó felvétel készült rólunk, a közönségről már akkor. Hát kisebb késéssel nyolc óra után pont, ahogy azt vártuk megjelentek az árnyak a fehér „függönyökön”. Viszont ahogy szeptemberben, megint csak öt. Maite most sem jött Szlovéniába. Sajnáltam, hogy nincs alkalmunk élőben látni és hallani őt. Ám az nagy ajándék volt, hogy a többiek pár méterre tőlem a színpadon énekeltek. Bár egész addig tolakodtak az emberek, egymást szinte agyon nyomva, utána már valahogy ezt senki nem érezte. Utána nem számított. A harmadik szám körül vettem észre, hogy nincs meg a kabátom, ami szintén nem volt akkor fontos, mindössze egy másodpercre gondoltam rá. Az sem érdekelt volna, ha egy szál pólóban kell hazamennem. Remélem azért a számat becsuktam, mikor először láttam őket J Bár szeptember után azt hittem nem érhet nagy meglepetésként, hogy teljes életnagyságban láthatom őket. De igazából megint tévedtem. Minden gondolatom ott volt és ismét megszűnt a külvilág. Azért megmaradt az Empezar Desde Cero Tour-ból pár lényeges elem. Bár most nem a nézők közül érkezve, hanem a színpadon dobolva Catire kezdte a koncertet. A Carino mio-t sokáig nem igazán szerettem annyira mint más RBD-s számokat, de ott - első számként pláne - kimondhatatlanul tetszett. Ez alkalommal emlékeim szerint Anahi volt az első akit megláttam az énekesek közül. Talán ebben az is közre játszott, hogy mostanra Christian szőke lett J Bár úgy mellékesen megjegyzem, igen érzékenyen érint, hogy Poncho nem látogat el mostanában egy fodrászhoz, vagy épp a fodrász hozzá. J Nos, nem panaszkodom, a megjelenésük tökéletes volt, mint általában. Annie flitteres ruháiba valósággal beleszerettem. Christian „Tu amor”-ja pedig igazán a szívemhez szólt. Ha nem lenne már házas, talán férjül kérném, az esélytelenségem tudatával is J Ucker továbbra sem hazudtolta meg önmagát, hiszen szinte egyfolytában mozgott, ami a koncerteken teljesen megszokott tőle. Meglehetősen jól énekel, dobol, mozog a színpadon és színészkedik. Nem csoda, hogy annyian imádjuk!! J Egyedül Poncho nem énekelt saját számot szólóban, de kitett magáért az összes többiben!! J
Egyes pletykák szerint a reptéren nem voltak túl barátságosak és jókedvűek, a koncerten ebből mégsem látszott semmi. De kérdezem én, mit várunk, amikor egyenesen Chiléből repültek Szlovéniába és már sok koncert volt a hátuk mögött. Csodálom őket ezért, hogy mindig megpróbálnak tökéleteset alkotni! Így ha netán valamiért mégsem sikerülne, eszünkbe se jusson nekik ezt felróni! Most két olyan pillanat volt, amit a kritikusok talán bakinak hívnak, de én megmosolyogtató pillanatnak. Az „Este Corazon” közben Anahi mikrofonja egyszerűen megadta magát, így közösen énekeltek egy ideig Poncho-val egy mikrofonba J Annyira aranyosak voltak!! J
A másik, hogy Dulce, a „No pares” alatt a kifutóra is kiment és le is térdelt, - akárcsak Annie a „Salvame”-nál – egyszer csak felrepült egy rajondó kezéből Dulce-hoz egy elég méretes szlovén zászló. Dulce, ahogy már volt rá példa, (legismertebb a Live in Rio koncert dvd-ről szintén a „No pares”) elkezdett integetni a zászlóval, ám úgy a második lengetésnél a földön landolt, Dul egy röpke pillanatra alig észrevehetően széttárta karját és már újra a kezében is volt, olyan gyorsan lehajolt érte J Ezekből látszik, amit gyakran elfelejtünk, hogy ők is emberek, mint mi, csak ők alkottak és vittek végbe olyan dolgokat, amikkel többszörösen kiérdemelték a szeretetünket.
Alig pár szám után a színpad és a kifutó már tele volt ajándékokkal. A mi magyar zászlónk is köztük kötött ki. Ahhoz képest, hogy az utolsó koncertjük együtt Szlovéniában, sokat mosolyogtak és láthatóan jól érzeték magukat, akárcsak mi a közönség „soraiban”. Poncho úgy gondolta közelebbről is megnézi a rajongókat és mindkét oldalon leugrott a színpadról, amivel a sikoltozó tömegnek hatalmas örömet, a biztonságiaknak meg kisebb vérnyomásváltozást okozott J Ahogy mindig, most is mindannyian szóltak a közönséghez, spanyolul főként, de esett egy-két szó angolul is. Közvetlenek velünk, még ha olyakor sablonszöveg is az amit mondaniuk „kell”. Ezért hihetetlen számomra, hogy nem érzik majd, hogy hiányzik az amit ilyenkor - koncerteken - kaptak. Amikor tudják, hogy ez a rengeteg ember mind miattuk megy és hogy egynéhányan tűzbe is mennének értük, ha a helyzet úgy kívánná.
A nézők között voltak most is idősebbek, fiatalabbak, lányok és fiúk egyaránt. És ahogy tapasztaltam, elég elszántak is voltak.
A zenészeknek ismét jelentős szerep jutott, ahogy azt már szintén megszokhattuk. És mivel a baloldalon álltam volt időm hiányolni Bicho haját, aki Poncho-val és Christopher-rel ellentétben megvált hosszú göndör hajától.
Igazából annyira belemerültem a koncertbe, hogy észre sem vettem és már a „Rebelede” következett. Akkor kaptam csak észbe és imádkoztam, hogy még ne legyen vége, csak tartson ez a szám időtlen időkig. De sajnos nem történt isteni csoda, amit szerintem minden jelenlévő sajnált. Ezalatt a szám alatt, szinte minden hatodik ember kezében egy GRACIAS feliratú lap vagy tábla volt, ami be kell vallani, tényleg jó ötlet volt, még akkor is, ha a jó videók és fényképek akkor nagyobb erőfeszítést igényeltek miattuk. De azért igyekeztem én is. J
Ja, és igen, a koncert végén Erika megtalálta a kabátom is, szóval nem fagytam meg teljesen a koncert után sem.
Mivel az RBD késve érkezett a Hala Tivolihoz és mivel Maite nem volt velük, ezért négy számmal kevesebbet kaptunk, bár nekem ez így is több, mint amit szerintem megérdemeltem volna J
A számok, amiket mi hallhattunk élőben:
Abertura (Tour Empezar desde cero 2008), Carino mío, Aún hay algo, Celestial, Un poco de tu amor, Ser o parecer, Sólo quédate en silencio, Light up the world tonight, Sálvame, Tu amor, No pares, Tras de mí, Bésame sin miedo, Y no puedo olvidarte, Nuestro amor, Este corazón, Sólo para ti ,Inalcanzable, Rebelde
Nos tehát láthattuk, hogy a mikrofonok szeszélyesek és a zászlók csúszósak J De ilyen pillanatoktól csak még jobb lett a koncert. Még így utólag is nehéz felfogni, hogy mekkora szerencsénk volt!!
Ősszel nagy szerencsém volt a holteljüknél, ahol megszálltak, Poncho kezét megfoghattam J De idén szintén pártolt a szerencse, hiszen készült egy közös képem Guido-val, (laikusok kedvéért, ő az egyik gitárosa a bandánakJ) amire hihetetlenül büszke vagyok!! Annak ellenére, hogy ez éjszaka volt, kedves volt és mindig mosolygott. Amikor készült a képünk, utána önkénytelenül a nyakába borultam és adtam neki egy puszit, amit viszonzott is. J Hatalmas élmény életemben, amit egy amnézia sem tudna velem elfelejtetni!! J
Talán a hotel hoz szerencsét vagy az oroszlán a bejáratnál, ami mellett olyan sokat fagyoskodtam. De mi mást mondhatnék, mint azt, hogy megérte!! És ha most csak a lehetőség is felcsillanna egy újabb ilyen lehetőségre és egy koncertre, akkor bármikor végig csinálnám újra mindazt a tortúrát, amit átéltünk!! Pedig ezzel még nem is volt vége, mert volt olyan köztünk, akiknek a hazajutás is elég nagy gondot jelentett. Az út megszervezése jelentette a legnagyobb problémát, mert igazából, mind, akik mentünk, úgymond szét vagyunk szórva az országban, s nem is kis távolságokkal köztünk L
Ma olyan mintha csak álmodtam volna, de a koncertjegyek, a fényképek és videók bizonyítják legjobban, hogy IGEN, ott voltunk kétszer is!! EZ FELBECSÜLHETETLEN számomra!!
Bár az RBD szétválása mostmár hivatalos L Nekem mindig is egy banda maradnak és él bennem a remény, hogy ez nem a történetük vége! Ha több koncerten nem is lehetek ott, ezeknek az emlékét megőrzöm. És az, hogy a sok megpróbáltatás ellenére megcsináltuk másodszorra is, az világossá tette, hogy az álmok valóra válthatók, még ha lehetetlennek tűnnek is!! Az őszi beszámolómban is csak azt írtam, hogy mindenkinek legyen hozzá bátorsága és ahogy Dulce énekli: No pares, nunca de sońar!!
Remélem, a leírtakkal segítettem, hogy ti is elképzelhessétek mindazt, ami velünk megtörtént.
RDB, Musicos de RBD y Mexico para siempre!! <333
Mucho besos

Adrie